2013. július 23., kedd

3.oldal

,,Bocsáss meg, hogy ma nem vittelek magammal, de annyira féltelek téged. Nem akarom, hogy megint becstelen kezek közé kerülj. Ma olyan egyedül éreztem magam nélküled és egész nap csak azon agyaltam, mi lenne ha kiderülne, hogy engem csak örök befogadtak. Olyan jó lenne ha egy szerető, gondoskodó családba élhetnék és nem ebbe a széthullófélbe lévőbe. Nem fárasztalak inkább folytatom a történetem amit ott hagytam abba, hogy Leona-t elrabolták nem, mint ha te ezt nem tudnád." 


Nyereséges veszteség


Zoya
Egész életembe nem akartam mást, mint megismerni édesapámat. Igaz édesanyám sokat mesélt róla, úgy állította be, mint a szőke herceget fehér lovon. Most meg, hogy végre rátaláltam el is veszítem. Karjaim közt fog meghalni és én kénytelen vagyok tehetetlenül végignézni. Kardfogú tigrise bizonytalanul méreget, ahogy gazdájának vérző fejét ölembe hajtom. Apám még egyszer elmosolyodik, megérinti a sebet. Kezén a vért rubintossá festi a Nap sugara.
-Milyen gyönyörű- mondja rekedtes, hörgő hangon- Rossa kérlek vigyázz Zoya-ra rendben? –nézett az állat szemébe, ami vörösen felizzott a parancsra. – Vidd el testvéreihez, mond el nekik, amit én nem tehetek, meg és ami a legfontosabb ne hagyd, hogy kitagadják vagy megvessék őt. Rendben? Ne feledd ő a legnagyobb kincsem. – Rossa szeméből vörös fény kezdett el áradni és összekapcsolódott apa fátyolos tekintetével. Az emlékek, mint megáradt folyó mi új mederbe igyekszik folyt át egyik lényből a másikba. Megkövülve néztem végig könnyeimen keresztül ezt a csodálatos eseményt.
-Apa –nyöszörögtem és Ő rám nézett.
-Mond csak én drágakövem-mosolya eltorzult a fájdalomtól, de a hasonló vonásainkat így is könnyen kivettem és emlékezetembe véshettem.
-Szeretlek- csuklott el a végén a hangom ő pedig végigsimított arcomon véres csíkot hagyva érintésének nyomán.
-Én is! Ezt tedd el –adott a kezembe egy kis rubint kővel felfüggesztett tigrisfogat. - Remélem, hamar összeszoktok. Szeretlek Rub…- mosolya elernyedt, tekintete örökre megkövült.
-Apa –ráztam meg kétségbeesetten – Nem hagyhatsz itt! Hallod? Apa nem hagyhatsz el megint. – hosszú fogak puha érintését éreztem bársonyruhámmal fedett alkaromon. Addig húzott még nem kénytelen voltam felállni és otthagyni a tetemet. A fűző most még szorosabbnak tűn, hosszú fekete szoknyámnak a vége már telesen átázott a hirtelen jött nagy mennyiségű hótól. Apám lova egy közeli fához volt kikötve. Hatalmas egy állat volt, ha jól tudom egy gypsy vannerrel van dolgom. Még sosem ültem lovon, mert édesanyám gyér jövedelméből nem futotta rá. A ló fejét előre- hátra csapdosta amint közelíteni kezdtem hozzá és hangosan felhorkant. Oldalához léptem, nyakán végigsimítottam, de még így sem sikerült bizalmába férkőznöm, idegesen rúgott hátrafele egyet. Ijedtembe hátrébb léptem pár lépést és hirtelen előttem termett Rossa vicsorogva. Aztán megint megjelent az a vörös köd és a ló izmai hirtelenjében ellazultak,fejét lehajtotta és friss fű után kutatva belefújt a hóba. Felbátorodva léptem oda hozzá, mire felkapta hatalmas fejét és engem is megszagolt. Homokszínű szőrébe hó ragadt, és csak most vettem észre mennyire át van fagyva, remegett minden ízében. Belekapaszkodtam két kézzel a mar kamrájába, egyik lábam beakasztottam a kengyelbe és megpróbáltam felhúzni magam. Véletlenül benyomódott a rejtet tőr aktiváló gombja s  az éles acélpenge mélyen felsértette fehér karom. Felszisszentem, de valahogy még is örültem, hogy ha egy kis időre is, de a lelki fájdalmat felváltja a testi. Pár másodperc múlva már nyoma se volt bénázásomnak, na jó azért ott maradt egy pici heg, de az már nem zavart. A ló és a tigris tekintete találkozott és tisztára olyan érzésem volt, mint hogyha azt tárgyalnák, ki milyen béna vagyok. A ló megrázta egész testét megszabadítva magát a hótól és lefeküdt elém.  ,,Na most örülsz?” tekintettel nézett rám én pedig gyorsan felpattantam rá. Mikor felállt meginogtam és majdnem leestem, de még időben visszanyertem az egyensúlyom. A nyakamba lévő piciny medál égetni kezdte a nyakamat, reflexből rákaptam és ekkor a lónak hatalmas, démonszárnyai nőttek. Vörsössen izzottak, hegyes, fekete tüskébe végző szárnyai bármilyen lényt könnyűszerrel a halálba küldhetett volna. A kantár magától kioldódott és kezembe került. Minden különösebb parancs nélkül beugrott vágtába és a magasan lévő, szürke felhők felé emelkedett. Nem tudtam hová tartunk, de biztonságba éreztem magam örökségem hátán. Szép lassan elkezdtünk leereszkedni, vissza a Naptól felhőkkel elzárt földre. A kiválasztottak városának egy kisebb falvának háza elé érkeztünk ahol már ott várt Rossa és kaparni kezdte az ajtót. A kulcslyukon egy kígyó cikázott kifele felcsavarodva a lábamra és szorítása legkisebb rezdülésemre is egyre erősebb lett. Egy harcias tekintetű, barnás hajú lány nyitott ajtót, karját a mellkasán egybefonva.
-Ki vagy és mit akarsz?-mért végig- Mit keres nálad Rossa és Inka? –háborodott fel- Hol van az apánk? Mi az ott a nyakadba? –hangja hisztérikussá változott és erre a kígyó szinte már kettéroppantotta combcsontom. Arcomra fájdalmas grimasz ült ki. A lány hirtelen a nyakamhoz kapott, de mielőtt letéphette volna nyakláncom Rossa megragadta karját és egészen addig nem eresztette el amíg biztonságba nem tudott engem. A lány végigsimított a macskán és, mint aki transzba esett tekintete megmerevedett, pupillája kitágult. A kígyó szép lassan engedett a szorításon és elcsusszant be a nyitott ajtón. A lány pislogott egyet-kettőt, kiegyenesedett és félreállt az utamból.
-Gyere be Zoya - mondta zavarodottan. A ház nagyon otthonos volt. Belépve egy rongyos ruhában áll ember segítette le bolerómat. Továbblépdelve a kissé sötét folyosón kinyílt előttem egy ajtó. A szoba közepét egy hatalmas kandalló ontotta magából a meleget. A kanapén egy hosszú, szőke hajú lány hevert tele sebekkel.
-Tényleg a tesónk vagy? –ült fel nehézkesen – A nevem Leona – nyújtott kezet felém és magára erőltetett egy mosolyt. Csuklóján friss horzsolásnyomok éktelenkedtek és több helyen is véraláfutásos volt teste.
-Legfrissebb tudásom szerint igen- válaszoltam és kezet fogtam vele- Zoya vagyok.
-Tudom Kloe már mindent elmondott.
-Telepatikus kommunikáció- vágott közbe az ajtófélfának dőlő Kloe.
-Váo-csúszott ki akaratom ellenére a számon mire egyszerre elmosolyodtak. Kezemet Rossa bökte meg jelezve, ha bármi baj van mellettem áll.
-Engedélyt kér tőled, hogy elmehessen lefeküdni –közölte tényszerűen Leona, de látszott rajtuk, hogy jót mulatnak tudatlanságomon.
-Persze menjen csak –mondtam és elhessegettem magam mellől. A szobába egy fiatal hölgy lépett be, letette az asztalra a gőzölgő teát, meghajolt és már távozott is. Kloe leült Leona mellé és megpaskolta az üresen maradt részt
-Gyere csücsenj le. Ne félj nem harapunk …
-Ha tényleg az vagy akinek mondod magad- suttogta titokzatosan a Szőkeség. Bizonytalan léptekkel indultam meg a kanapéhoz és leültem a finom rókaszőr lepedőre. Ujjaimat végig futtattam a finom szőrmén és élveztem, ahogyan felmelegíti elgémberedett ujjaimat.
- Add a kezed-nyúlt felém Leona és kézfejemet csontos ujjai közé fogta. Egyszer csak egy csilingelő hang szólalt meg a fejembe. Beletelt egy kis időbe mire rájöttem, hogy Leona próbál velem kapcsolatba lépni ,, Huha csajszi úgy néz ki tényleg tesók vagyunk.” visszhangzottak szavai. ,, Én megmondtam” húzódott kaján mosolyra szám. Fura volt a szavak nélkli kommunikáció, mert ilyenkor a világ elsötétült előttem ,,Na miből hagytok ki?” Kapcsolódott be beszélgetésünkbe Kloe is .
-Semmiből hugi- mondta ki a szavakat Leona visszaadva látásom. –Csak a vérbeli rokonainkkal tudunk telepatikusan beszélni- kezdte az esti mesét- Kicsit fájó számunkra, hogy apánknak van egy törvénytelen gyermeke, de úgy érezzük, hogy képesek vagyunk befogadni téged piciny családunkba.
-Hogy tudtok ilyen vidámak maradni mikor elhunyt az édesapánk?- bukott ki belőlem a kérdést mire felkacagtak.
-Egy főnix sosem hal meg –mondták egyszerre nevetés közepette. Főni, de hát azok madarak nem? Aj semmit sem értek !Mi ez az egész? kezdtem teljesen összeomlani a hír hallatán. Akkor miért búcsúzott el tőlem? Azt hitte, hogy ez jó vicc?
-Hahó Csajszi valami baj van? – úgy látszik, hogy én már csak csajszi maradok ebbe a családba.
-A főnix nem egy madár?- féltestvéreim egymásra néztek majd rám.
-Te tényleg nem tudsz semmit arról, hogy mi vagy ki vagy igaz? – erre csak bólintottam. Ekkor a sötétség újra a hatalmába kerített és álomba szenderültem. 

4 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    wááó kezd egyre érdekesebb lenni... bár még szoknom kell a szereplők neveit és azt is, hogy ki-kicsoda :D de idővel az is menni fog...
    nagyon tetszik még mindig az irományod.
    remélem hamar hozod a következőt, ahogy látom már van 2 feliratkozód :D ha úgy van és kellene link csere nyugodtan írj valamelyik blogomra, amelyik szimpibb és cserélhetünk ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oké köszi :D hát igen néha magába a szereplőkbe én is belekavarodok, mert nem a sablonos természetfeletti lényeket szeretném hozni és hát így ez elég nehéz :D örülök, hogy tetszik.

      Törlés
  3. Szia! :D
    Múltkor érdeklődtél ezután a sztori után.:
    http://alelkedertjottunk.blogspot.hu/
    gondoltam szólok, hogy fent van a prológus :)
    A következő résszel meg siess!! :D
    xoxo Fanniii

    VálaszTörlés